A két művész – Gráber Margit és Perlrott Csaba Vilmos – a 20. század szemtanúja volt, bár csak egyikük érte meg a század végét. Mindketten par excellence festők, akik az újat képviselték a magyar képzőművészetben, ugyanakkor mindketten hagyományok tisztelői. A két művész (1919 és 1929 között művészházaspár), Gráber Margit (1895-1993) és Perlrott Csaba Vilmos (1880-1955) magángyűjteményekből összeállított kettős kiállítása egyúttal sokféle festészeti és grafikai műfajra, technikára kínál magas színvonalú, értékes példát. A művészettörténésznek
a magángyűjtők által kiállításra ajánlott képekből kellett válogatnia. A bemutatott anyag tehát kétféle szemlélet, megközelítés tükre: a kor lenyomata.

Az utókor egyszerűbben képes megítélni – könnyebben helyezi el – azokat a művészeket, akikről szerveződések, csoportok, iskolák révén lehet szólni. Ugyanígy könnyebb az értékelés,
ha az adott művész éppen a „nagy magányosok” közül való, akik csak önmagukat képviselik.

Mit kezdjünk azonban azokkal, akik igazán egyik kategóriába sem tartoznak? Egyszerűen csak... kiváló festők, nagyszerű művészek...?

Megállapíthatjuk, hogy Perlrott Csaba Vilmos olyan festő volt, aki a kellő időben hozta Magyarországra a nyugat-európai művészetet. Ugyanakkor a legkevésbé sem „Nyugat-Európa-epigon”, tapasztalatait nem másolásként
valósította meg.

„Sem rajongó magyarázói, sem megbűvölt követői nem akadtak, s ma mégis ábrázoló modern festészetünk egyik úttörője” – írta Perlrott Csaba Vilmosról 1947-ben Kassák Lajos.  Gráber Margitról pedig nyugodtan elmondható, hogy egész életében, festészetében, grafikájában és írásaiban egyéniség maradt. A kettős kiállítás végeredményben kettős portré: a 20. századról és
a magyar festészet két fontos alakjáról.